top of page

TÁMOGATÁS.

Pénzbeli adományokat is fogad szervezetünk, amellyel könnyebbé teheted a munkánkat és elősegítheted céljaink teljesítését. Megnézheted, mennyit jelent számunkra támogatásod és kiválaszthatod a számodra kedvezőbb támogatási formát.

A Karitatíva. Egyesület célja, hogy közösségi összefogással és civil szervezetekkel együttműködve segítséget nyújtson a társadalom leginkább rászoruló csoportjainak. Minden felajánlott forint számít és közvetlenül a segítségnyújtást szolgálja.

TÁMOGATÁS..jpg

Minden nap azért dolgozunk, hogy segítséget vigyünk oda, ahol a legnagyobb szükség van rá.

De az igazság az, hogy egyre nehezebb helyzetben vagyunk…
Évről évre jelentős forrásoktól esünk el, mert kis civil szervezetként nem tudunk versenyezni a nagyobb szereplőkkel. Az állami és EU-s pályázatok sokszor olyan feltételekhez kötöttek (adminisztráció, önerő, kapacitás), amelyeknek egy hozzánk hasonló szervezet egyszerűen nem tud megfelelni.

 

Ez azt jelenti, hogy miközben a segítség iránti igény folyamatosan nő, a rendelkezésünkre álló források egyre szűkösebbek…
Ezért számunkra a legnagyobb erőt a közösség adja.

Ráadásul kulturális programjaink megszervezése is költségigényes folyamat, hogy Nektek minőségi és megfizethető programokat tudjunk biztosítani. 

Ha fontos számodra, hogy senki ne maradjon egyedül a nehéz helyzetben, kérünk, támogasd a munkánkat!

MIRE HASZNÁLJUK FEL AZ ANYAGI TÁMOGATÁSOKAT?

A Karitatíva. Egyesület számára kiemelten fontos, hogy a beérkező támogatásokat felelősen, a küldetésünkkel összhangban és teljes egészében a programjaink lebonyolítására, valamint célcsoportjaink megsegítésére használjuk fel.

 

A támogatások az alábbi célokat szolgálják:

  • élelmiszercsomagok, higiéniai termékek, ruhaneműk beszerzése és eljuttatása,

  • jótékonysági események és adománygyűjtő akciók megszervezése,

  • állatvédelmi támogatások (pl. menhelyek segítése, állateledel beszerzése),

  • valamint hátrányos helyzetű közösségek és gyermekek támogatása.

MIT VÁLLALUNK TÁMOGATÓNK FELÉ?

  • Átláthatóság: Minden beérkező támogatásról és annak felhasználásáról elszámolunk, éves pénzügyi beszámolóink nyilvánosak.

  • Felelősségteljes gazdálkodás: A támogatásokat kizárólag az Egyesület céljai érdekében használjuk fel, működési költségeinket minimalizáljuk.

  • Kapcsolattartás: Fontos számunkra a közösségünk, így rendszeresen beszámolunk aktuális programjainkról, eredményeinkről és a támogatások hatásáról.

KI TÁMOGATHAT MINKET?

A Karitatíva. Egyesület támogatását magánszemélyek, cégek, valamint más jogi személyek is megtehetik. Az egyesület támogatása összhangban van a Magyarországon érvényes jogszabályokkal, így különösen az egyesülési jogról, a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény előírásaival, valamint a kapcsolódó jogszabályokkal.

 

A jogszabályi előírásoknak megfelelően az 500.000 forintot meghaladó támogatások esetén a támogató nevét és az összeg nagyságát nyilvánosan közzétesszük az éves beszámolónkban, összhangban a 2011. évi CLXXV. törvény (a civil szervezetek működéséről és támogatásáról) előírásaival.

Ha hiszel abban, hogy a közösség ereje változást hozhat, kérjük, támogasd munkánkat!

Támogatási lehetőségek, bankszámlaszám – lentebb találhatók.

LÉPJ VELÜNK KAPCSOLATBA.

Írj nekünk bátran, amennyiben kérdésed lenne számunkra.

LEVELEZÉSI CÍM.

 1093 Budapest, Lónyay utca 34.

ADÓSZÁM.

 19393209-1-43

CÉGJEGYZÉKSZÁM.

 01-02-0018311

BANKSZÁMLASZÁM.

 11705022-21462638

LOGO-SÖTÉT.png

MINDEN JOG FENNTARTVA. // KARITATÍVA. EGYESÜLET © 2026.

bottom of page